|
The last Duty of Uncle Misi Der letzte Dienst von Onkel Misi 2006.11.17. (Palkonya - Villány -) Áta - Beremend - Pécs |
|
A vasút Stephenson óta szolgálja az embereket, a vasutat szolgáló emberek a fejlődésből csak rövid epizódokat élnek meg. Vas Mihály 34 éven keresztül szolgálta a vasutat, utolsó szolgálatára mi is elkísértük. Misi bácsi 1972-ben, 19 évesen kezdett el dolgozni a pécsi fűtőháznál, mozdonyvezető gyakornokként. Ez két éves mozdonyfűtői munkát jelentett, majd 1974-ben Hatvanban elvégezte a gőzös tanfolyamot. Először a pécsi tartalékon dolgozott, ami akkoriban a 326.389 pályaszámú gőzös volt. Pécsen már akkoriban is voltak dízelek, de a fiatalokat először mindig gőzösre osztották be. A "Kata" után a 375.568-as számú gép következett, amellyel Misi bácsi az 1975-ben bezárt Pécs - Harkány - Beremend vonalat járta vegyesvonatokkal. A dízel tanfolyamot 1979-ben végezte el Szombathelyen, majd visszakerült Pécsre, ahol három hónapig újra csak az állomási tartalékon dolgozott, de most már egy M43-as dízelen. Az összes pécsi mozdonytípusra volt vizsgája, a motorkocsikra azonban nem, ezért az utóbbi években már csak tehervonatokkal járt. Misi bácsi 34 év munka után, 53 évesen, korkedvezménnyel ment nyugdíjba.
Since the age of Stephenson, railway served the whole mankind while railway people see only very short sections of the history. Mihaly Vas, the locomotive driver served the railway for 34 years, we went with him for his last journey before retiring on a pension. Uncle Misi started to work for the Hungarian railways in 1972 at the age of 19 as a trainee. That meant two years of work as a stoker. He absolved the course for steamers in 1974 in Hatvan. In the first time he was working in Pécs on the station shunter which was the steamer 326.389. Diesel locomotives were already in operation there but the young drivers started always on steamers. The next locomotive was a steamer again, 375.568 to haul mixed trains on the Pecs - Harkany - Beremend line which was closed in 1975. He attended the diesel course in 1979 in Szombathely then he went back to Pecs. As a diesel rookie he was working for three months at the station with a Class M43 diesel. Besides many steamers, ha had a license for all Pecs-based diesel locomotives but not for the DMUs so in the last few years he drove only freight trains. After working for 34 years, Uncle Misi retired on a pension in the age of 53 with special permission.
Der Eisenbahn bedient seit der Zeit von Stephenson die Menschen, die den Eisenbahn bedienenden Menschen erleben nur kleine Zeitperioden von der Entwicklung. Mihály Vas diente 34 Jahre lang der Bahn, beim letzten Dienst sind wir auch mitgefahren. Onkel Misi begann seine Arbeit beim Depot in Pécs (Fünfkirchen) mit 19 Jahren im Jahre 1972 als Lokführerlehrling. Das bedeutete eine zweijährige Arbeit als Lokheizer, 1974 absolvierte er in Hatvan einen Kurs für Dampflokomotiven. Zuerst arbeitete er auf der Reservelok von Pécs, damals der Dampflok 326.389. In Pécs waren schon damals Dieselloks, die jungen Lokführer waren aber zu den Dampfloks eingeteilt. Nach der "Kata" war die nächste Lok die 375.568, mit der Onkel Misi die 1975 stillgelegte Linie Pécs - Harkány -Beremend mit Mischzügen befuhr. Den Dieselkurs absolvierte er 1979 in Szombathely (Steinamanger), und ging zurück nach Pécs, wo er drei Monate lang auf der Reservelok M43 arbeitete. Er hatte Prüfung auf alle Lokomotivtypen von Pécs außer der Triebzügen, deshalb fuhr er nur Güterzüge in den letzten Jahren. Onkel Misi wurde nach 34 Jahren Arbeit mit 53 Jahren Frührentner. |