CÍMLAP    FEJLESZTÉS    FORGALOM    GÉPÉSZET    UTAZÁS    NOSZTALGIA    10.VÁGÁNY    GALÉRIA    VASÚTVONALAK    JÁRMŰVEK    TURKÁLÓ    SZERZŐK

Balázs Zsolt

Újra Zalában

Csömödér - Kistolmács, 2010. július 27.

Volt szerencsém többször is eljutni a Zalaegerszeg - Rédics nagyvasúti és a csömödéri kisvasúti vonalra, mert bizony ez a táj, ez a környezet könnyen rabul ejti az embert. Ha valaki nyugalomra, békés vonatozásra vágyik, akkor itt, a zalai dombok között bízvást megtalálja mindkettőt. A nem éppen fürdőzési idő a Balaton mellett arra ösztökélt, hogy megint látogatást tegyek ezen a szép vidéken. A nagyvasutazás most kimaradt a programból, mert úti célként a söjtöri Deák-ház meglátogatása is a tervben volt, amely nem az említett két vasútvonal mellett található.

nem éppen fürdőzési idő... Csömödér, 2010. július 27.  (C) Balázs Zsolt

Hétköznap lévén megint csak nagy élet fogadott Csömödéren, ahol a zalai erdők jó minőségű fáját a jórészt teherszállításra használt kisvasútról a nagyvasúti kocsikba rakják át. Kissé késve érkeztem, a Zalaegerszegről kijáró tolatós tehervonat közel tucatnyi fával megrakott kocsival nemrég indult visszafelé. A lehozott üres kocsikat azonnal elkezdték megrakni, természetesen szintén fával. Két daru is dolgozott, az egyik kinn a nagyvasúti rakodónál, a másik pedig idebenn a fatelepen, ahová szintén beállítottak négy üres teherkocsit. De nem is nagyon volt több időm nézelődni, mert azonnal indult a vonatunk Kistolmácsra. A fatelepről való kijáráskor aztán a vonatunk váratlanul megállt, hogy bevárjon három lemaradt utast. A röpke időt kihasználom, hogy kattintsak még egy-két képet, többek között egy indulófélben lévő tehervonatról, amely a kisvasút valamelyik eldugott szárnyvonalára tart fáért.

Csömödér, 2010. július 27.  (C) Balázs Zsolt

Azonnal indult a vonatunk Kistolmácsra

Csömödér, 2010. július 27.  (C) Balázs Zsolt

A kisvasút valamelyik eldugott szárnyvonalára tart fáért

Csömödér, 2010. július 27.  (C) Balázs Zsolt

Innentől fogva már a kellemes utazásé volt a főszerep, erdők, széles völgyek, piciny falvak, nádasok szegélyezték utunkat. Két zárt és egy nyitott kocsiból álló vonatunk Demeföldén találkozott egy Kistolmács felől érkező szintén személyvonattal. Egy népes csoport át is szállt hozzánk, mint később kiderült, egy Bázakerettyén táborozó csoport volt, akik nem mentek be Csömödérre, mert a következő vonatra hosszú órákat kellett volna ott várniuk. Kistolmácsi megérkezésünk után az utasok szétszéledtek, a fő úti cél a néhány száz méterre lévő, fürdőzésre is alkalmas tó.

Demefölde, 2010. július 27.  (C) Balázs Zsolt

A fő úti cél a néhány száz méterre lévő, fürdőzésre is alkalmas tó.

Kistolmács, 2010. július 27.  (C) Balázs Zsolt

Mozdonyunk körbejárt, majd utána indultunk vissza Csömödér felé. Talán ha vagyunk tízen a vonaton, de ez nem is meglepő, hiszen a fürdőzésből visszatérők majd a késő délutáni vonatot fogják majd megtölteni. Visszaérkezésünk után kicsit még körbenéztem a telepen, ahol meglepve láttam, hogy délelőtt még üresen ácsorgó kisvasúti tehervonatról egy harmadik daru munkába állásával már javában rakták át a fát a nagyvasúti kocsikba. A kisvonatot is még megvártam, míg elcsattog Lenti irányába, majd búcsúzok Csömödértől, de Zalai domboktól még nem.

Javában rakják át a fát a nagyvasúti kocsikba

Csömödér, 2010. július 27.  (C) Balázs Zsolt

Autónkkal Söjtör felé tartván Rádiházán ebédeltünk. Aprócska, dombokkal ölelt falu, szélén hangulatos vasúti megállóhellyel. Ebéd után fel is kerestem ezt az eldugott szegletét a településnek, ahol meglepetésemre ketten is várták a zalaegerszegi vonatot. A megállóval szembeni dombon aratás utáni, szinte festménybe illő látvány fogad, éppen két traktor gyűjti be az óriási szalmagurigákat, és szállítják be a közeli majorba. A vonat hamarosan jött, ha már utazni nem tudtam rajta, lefényképeztem. Ezzel a momentummal tulajdonképpen véget is ér a vasúttal kapcsolatos mondandóm, mert Söjtör és a Deák-ház, ahová ezután vettük utunkat, már egy másik téma ill. történet.

festménybe illő látvány... Gutorfölde > Rádiháza, 2010. július 27.  (C) Balázs Zsolt

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

IMG_2621.jpg

A csömödéri kisvasút albumja

DSCF2368.jpg

A C50-es sorozat a galériában