FEJLESZTÉS - FORGALOM - GÉPÉSZET - UTAZÁS - NOSZTALGIA
Albánia, az európai Jamaica (1. rész)
Belgrád - Bar, Shkozet, 2009. augusztus 9-11.
2009 nyara szerencsére nem
szűkölködött érdekes utazásokban. A Magas-Tátra (mint az utolsó, viszonylag
közeli felfedezésre váró hely) és számtalan kisebb-nagyobb meglepetés után
azonban Takács Bence levelében leírt ötlet megkoronázni látszott az addigi
kirándulásokat: Utazzunk Albániába! Csak néhány töredékes adat volt a
fejemben erről az országról, kopár sziklákkal, lepusztult vonatokkal és
állítólag nagyon vendégszerető emberekkel, de akkor még egyáltalán nem
gondoltam, hogy a hazaérkezés után mindezt egyszerűen az európai Jamaicának
fogom elnevezni…
A hat nap alatt megtett nagy távolságok miatt mindenképpen az autós utazást
kellett választanunk, ami az első napon közel ezer kilométert, ennek
megfelelően igen korai indulást jelentett Budapestről. Nem sokkal 9 óra után
már a „végtelen” alföldön túl, hatalmas hegyek között fotóztuk az egészen
Podgoricáig mellettünk maradó Belgrád - Bar vasút vonatát. Az ötvenes és
hetvenes évek között épült vasút egyike a világ leglátványosabb vonalainak.
A hazai vasútépítések hőskorában még lehetetlennek tartották egy ilyen,
viszonylag nagy sebességre alkalmas pálya átvezetését a több száz, sőt ezer
méter mély völgyekkel átszőtt, erősen tagolt hegyvidéken, így Szerbiában
általában a hegyek és völgyek kanyarulatait követő, keskeny nyomközű vasutak
alkották a hálózatot. Az első képen az errefelé legtöbbet használt 441-es
sorozatú mozdony (a magánvasutaknál nálunk is ismert, svéd licensz alapján
gyártott Csaurusz négytengelyes változata) vontatta személyvonat Leskovice
és Razana között, és a montenegrói tengerpartig vezető vonal egyik első
alagútja a kétszázhetvennégyből.
Leskovice > Razana, 2009. augusztus 9. (C) Gulyás Attila
Hosszú utazás után Szerbia déli részének Zlatibor nevű hegyi üdülőfalujának határában álltunk meg egy hosszabb fotózásra. A közeli forgalmi kitérő egy több mint 6 km hosszú alagút és egy rendkívül kanyargós, számtalan kis alagúttal és kőfogó galériával tűzdelt, hegyoldalban vezető szakasz között létesült, és a menetrendben megfelelő támpontot ad az erre járó vonatok elhaladási idejének meghatározásához (ha éppen nem késnek).
Zlatibor, 2009. augusztus 9. (C) Gulyás Attila
És ez a hegyvidék még csak a kezdet… Montenegró határához közeledve, és annak túloldalán a vasút beér az igazán nagy hegyek közé. Sajnos mi a leglátványosabb részek egyikén sem tudtunk vonatot fotózni, de az első két kép talán kárpótlásnak, a harmadik pedig egy következő úthoz kedvcsinálónak megfelel majd.
Slipejac Most, 2009. augusztus 10. (C) Gulyás Attila
Mojkovac, 2009. augusztus 10. (C) Gulyás Attila
2009. augusztus 10. (C) Gulyás Attila
És hogy milyenek az első méterek a híres, ismeretlen Albániában? A külügyminisztériumunk szerint a mai napig „fokozott kockázattal látogatható ország”, még az Index utazási fórumcsoportjában is „Albánia- menni, vagy nem menni?” az idevágó topic címe. Viktorék azonban tapasztalt utazók, az általuk mondottak alapján inkább egy szegényes, de vendégszerető és töretlenül jókedvű országba léptünk. A következő napok élményei alapján egyértelműen az utóbbi bizonyult igaznak. A albán-montenegrói határon vasút is átvezet, de személyforgalom nincs. A nyugati kapcsolat erősítése viszont jól látható a közúti határátkelőn, az utat a határ mindkét oldalán leaszfaltozták (!), az átkelő kicsi, de modern épületegyüttesén pedig bármelyik hozzánk közeli ország neve szerepelhetne. Egyszer biztosan a vasút is újraindul itt.
Az első albániai teljes
napunkon először bejelentkeztünk az államvasutak központjában, ahol
személyesen az infrastruktúra-igazgató fogadott minket. Röviden
elbeszélgettünk a vasutak múltjáról és jövőjéről (az ország négy
vasútvonalából jövőre kettőt a bezárás fenyeget), majd a fővároshoz közeli
Shkozet városának üzemi pályaudvarán folytatódott a programunk.
A vontatási feladatok szinte mindegyikét a nyolcvanas években gyártott
csehszlovák T669-es mozdonyok (közismert nevükön Dongók) látják el. A
döngöltföld padlójú fűtőházban alig láttam gépeket és szerszámokat, a
szerelők ránézésre szinte kétkezi munkával tartják életben a kívülről
egyébként szép állapotú mozdonyokat.
Shkozet, 2009. augusztus 11. (C) Gulyás Attila
A felhagyott területen régi kocsik és mozdonyok állnak. Az egyik gőzös az elbeszélések szerint egy 1973-ban történt megfutamodásakor rontott be a fűtőházba a zárt ajtón át, és azóta mozdulatlanul áll a közben már a tetejét is elvesztett épület romjai között, az összetört kapuval együtt.
Shkozet, 2009. augusztus 11. (C) Gulyás Attila
Délután kis híján igazi kuriózumnak lehettünk (volna) tanúi... A szokásos egy mozdonyból és 2-3 kocsiból álló vonat helyett hét kocsis, előfogatolt szerelvény tűnt fel a távolban, azonban köztünk volt még Vlore város állomása. Sajnos a rosszabbik verzió jött be, a vonatot itt kettébontották, a nagyobbik fele a főváros, Tirana felé indult, de felénk is érkezett érdekesség: a vonat utolsó, MÁV- Cargo kocsijában orosházi üvegtáblák utaztak.
Rrogozhine > Dushk, 2009. augusztus 11. (C) Gulyás Attila
Folytatás hegyvidéki vonatüldözéssel, a prrenjasi mozdonytemetővel és elbasan-i vonatozással, hamarosan...
