FEJLESZTÉS - FORGALOM - GÉPÉSZET - UTAZÁS - NOSZTALGIA
Mozdonyszín a Gotthard alján
Erstfeld, Svájc, 2009. július 15-16.
Az egész úgy kezdődött, hogy még a tavasz folyamán beszélgettük a feleségemmel, hogy hová kéne menni nyaralni. Eddig minden évben Ausztriában mentünk (mi az Alpokat kedveljük jobban a tenger helyett), de most kicsit tanácstalanok voltunk. Szerencsére a feleségem az interneten talált egy nagyon kedvező árú apartmant Svájcban, így eldöntöttük, hogy akkor idén a svájci Alpok a célpont. Mikor leleveleztük, kifizettük a szállást, jobban megnéztem a helyet, és a térképen megláttam, hogy a szálláshelyünktől kb. 40-50 km-re van Altdorf városa, ahol egy hozzám hasonló makettező jó barátom lakik, kivel már kiállításokon többször találkoztam, és beszélgettünk. Gyors levélváltás, és le is fixáltuk, hogy melyik nap jó neki, sőt küldött egy általa összeállított programtervezetet is. Azt eddig nem mondtam, hogy Thomas barátom mozdonyvezető a svájci vasútnál, Erstfeld állomáson van az indulás pontja mindig. Az egyik javasolt program az erstfeldi Loko-Depo (így hívják a nálunk fűtőháznak nevezett épületet) megtekintése volt. Természetesen rögtön jeleztem neki, hogy ez szuper lesz, ilyet nem mindennap láthat az ember.
Elérkezett a találkozásunk napja, és délelőtt meg is érkeztünk Thomashoz, majd rövid üdvözlés után vissza az autóba, és irány a vasútállomás.
Erstfeldről annyit érdemes tudni, hogy itt megy át a Gotthard hágó személy és teherforgalma, igen nagy mennyiségű áru, nagyon sűrű vonatközlekedéssel. Ottlétünk alatt kb. 10-15 percenként ment valamilyen vonat, volt mit megfigyelni. Az állomás mellett van egy egyszerű kilátó, melyről jól át lehet tekinteni a pályaudvar egészét, valamint a völgyet, melyben elhelyezkedik. Ezután következett a lényeg, a Loko-Depo. Rögtön az iroda mellett egy Krokodil van kiállítva, mely mint megtudtam az első nagyteljesítményű villanymozdony volt a Gotthardon. Az épületbe lépve több mozdonyt is volt, több régi, és néhány újabb. Elnézést, ha a típusokat nem írom le, de nem vagyok benne járatos, így már elfelejtettem, pedig Thomas mindet mondta. Elsőnek egy különlegességet mutatott meg (ez a régi, zöld mozdony), melyből mint kiderült két darab prototípus készült, és a 2-es számú náluk pihen, oldalán Uri kanton címerével. Manapság már ritkán veszik elő, leginkább nosztalgia vonatokat húz. Ehhez hasonlóan már inkább csak pihen mögötte egy Krokodil, melyet megnéztünk belülről is. Ez is legfeljebb 1-2 alkalommal közlekedik évente, és nekem nagyon tetszett, hogy az egyik vezetőállás német nyelvű, a másik francia. Na ja, Svájc többnyelvű népség. A csarnok másik részében volt a svájci vasút legerősebb mozdonya, a különleges tengelyelrendezésű Re 6/6. Ebbe is beleültünk, megtekintettem a vezetőállást, sőt ezt alkalmam volt alulról is megszemlélni, mert egy aknán állt. A vezetőállás itt már három nyelvű, az olasz megnevezéseket is feltüntették a német és francia mellett.
Igen érdekes tabló volt az egyik falon a mozdonyok mellett, melyen fel volt tüntetve, hogy melyik mozdonnyal hány tonnás vonat vontatható a Gotthard hágón, valamint, ha több mozdony van összekapcsolva, akkor meddig lehet felemelni a vonat össztömegét. Thomas elmondása szerint a 2-3 mozdonyos szerelvények a leggyakoriabbak, de a 4 mozdony a maximum, amit a vonat elé-mögé lehet kötni. Eztán átmentünk a másik csarnokba, ahol egy kis tolató dízel mozdony mellett egy érdekes szerkezet volt. Mivel a hágóra vezető út igen kanyargós, így fokozottan kopnak a kerekek, és ezt egy speciális géppel csiszolják.
Ezután a külső részen szemlélődtünk, ahol elsőnek a két német gyártmányú hómarót néztem körül. Ők a Gotthard-hágó hómentesítéséért felelősek, de szerencsére ritkán van rájuk szükség. Három dízelmotorral rendelkeznek, melyből kettő a hómarót működteti, egy pedig a hajtást adja. Érdekessége, hogy a felépítmény egy nagy fogaskeréken van ráépítve a vázra, és így egyszerűen körbefordítható rajta, lehet az egyenestől eltérő fokban is állítani.
Szintén kinn parkolt egy Re482-es Bombardier, mely már az új generációt képviseli. Ezt is megtekintettük és kipróbáltuk belülről is, sőt Thomas „üzembe” is helyezte a mozdonyt. Elég rövid idő, kb. 4-5 perc kellett neki, hogy menetkész legyen. Számomra szokatlan volt a négy digitális képernyő, de hát ez már a mai technika. Szintén megmutatta a német rendszerre való átállást, ez is kb. 4-5 percet vett igénybe, és elég egyszerűen ment a dolog.
Az állomás mellett volt még egy érdekes szerelvény, a Gotthard-hágó tűzoltó vonata. Ez egy három kocsiból álló tűzoltó-mentő szerelvény, mely rendelkezik a mentéshez szükséges eszközökkel, felszerelésekkel, valamint van benne betegellátásra kiképzett hely is. Számomra az is érdekes volt, hogy Svájcban van külön vasúti tűzoltóság is. Szintén az állomástól nem messze található az INFO-Center nevezetű kiállító csarnok, ahol az épülő Gotthard alagút terveit, munkálatait lehet megtekinteni. Ez az alagút 57 km hosszú lesz, 7 éve építik, de még 10 évig tart a munka. Talán az a legjobb szó rá, hogy grandiózus, két külön pályás vasúti alagút épül, melynek hatására érezhetően gyorsul majd a forgalom.
Másnap még bejártuk a Gurtnellen-Göschenen közötti igen szép és érdekes pálya szakasz egy részét, ahol több hurokkal küzdik le a magasságot. Nagyon jól kiépített túraút vezet a vasút mellett, ha valaki arra jár, semmiképpen ne hagyja ki. Számomra, mint a vasutat csak néző ember számára nagyon kellemes élmény volt a svájci vasúttal való találkozás, és minden elemében az jött le róla, hogy nagyon kifinomult, profi gépezetről van szó, mely behálózza az egész országot.
