FEJLESZTÉS FORGALOM GÉPÉSZET UTAZÁS NOSZTALGIA 10.VÁGÁNY
Az utolsó utáni vonat
Diósjenő - Romhány, 2009. március 8.
Február közepén több napon át szakadt a hó, még szmoggal fűtött Budapestünk is puha, fehér ruhába öltözött. Az utóbbi teleink barnák voltak, jó lett volna ezt a különleges alkalmat kihasználni, utazni valami érdekes vonalon. "Menjünk Romhányba", határoztuk el pillanatok alatt Garamvölgyi Ádám és Száday Balázs barátommal. Egyetlen apróbb nehézség adódott, az utolsó menetrend szerinti vonat éppen két évvel ezelőtt elment. Ezért hát, ha nincs vonat, akkor rendelni kell egyet. A START-os Novodonszki Andris nem ismert lehetetlent, villámként intézte a különvonati szerződést, a menetrendet, egyeztetett az összes vasúton belüli és kívüli partnerrel, és láss csodát: az ötlet után két héttel ott állt Diósjenőn a motorkocsi, indulásra készen Romhány felé. Andris egyetlen dolgot nem tudott elintézni, hogy a hó megmaradjon, de ez végül nem is hiányzott. Az utolsó utáni romhányi vonat útját komor fellegek után szikrázó napsütés és vad márciusi szél kísérte.
Egyetlen dolgot nem tudott elintézni, hogy a hó megmaradjon...
Diósjenő, 2009. március 8. (C) Barta Endre
komor fellegek után szikrázó napsütés és vad márciusi szél
Diósjenő > Tolmács, 2009. március 8. (C) Barta Endre
A romhányi vonat egyetlen motorkocsiból állt, amely Balassagyarmatról érkezett. Vezetője Bakos Zsolti, aki egyszer már volt velünk Romhányban, ő vezette az első fotós különvonat zöld Gokartját. A kis Bz azonban ma éppen elég volt, a társaság épp' hogy felfért, és mint a régi szép időkben, Diósjenőn harsogott a bemondás: "Személyvonat indul Romhányba a harmadik vágányról!"
A MÁV Cargo összerúgta a port a fuvaroztatókkal, a romhányi tolatós tehervonatot lemondták, ami egyet jelent a szárnyvonal halálos ítéletével. Most, márciusban még járható a pálya, nem lopták szét az alkatrészeit, és nem nőtte be a természet. Hátborzongató érzés volt, ahogy a kocsi nekiindult, tényleg Romhányba, két év szünet után újra. Ennél csak az lett volna csodálatosabb, ha mától minden nap, rendszeresen indulnának a kis Studenkák... A vonaton lévők azonban mind tudták, hogy ez az utolsó menet, a romhányi vicinális majdnem százéves történelme ma lezárul.
A vonaton lévők azonban mind tudták, hogy ez az utolsó menet...
Tolmács, 2009. március 8. (C) Barta Endre
...a romhányi vicinális majdnem százéves történelme ma lezárul.
Tolmács, 2009. március 8. (C) Barta Endre
Nem siettünk, rajtunk kívül nem volt más a vonalon. Szerettünk volna minél több képet készíteni, hogy az unokáink is megismerhessék a romhányi vonal szépségét. Valahogy mindenki az utolsó pillanatban jön rá, hogy valami elvész, az utolsó években alig kapott figyelmet ez a vonal. De lehet, hogy ez csak egy utóérzés. A vonaton mindenki örült annak, hogy itt lehet, örült a régen látott barátoknak, akik nem mosolyogják meg a különös hobbit, a vonatok fényképezését. A vonat ma a szokottnál is lassabban ment, megálltunk mindenhol, ahol a jellegzetes háttérrel szép képeket tudtunk készíteni. Megálltunk minden állomáson, megállóhelyen és volt megállóhelyen, megálltunk a patak partján, egy focipálya szélén, egy őrháznál. Megálltunk ott, ahol a hátteret a Börzsöny adja, egy másik helyen, ahol a Cserhát, megálltunk a régi mechanikus jelzőknél, a régi gyárépületek előtt, a legelésző disznók mellett, és még a romhányi kihúzóvágányt is kipucoltuk, csak hogy a lehető legmesszebb eljussunk.
megálltunk a régi mechanikus jelzőknél, a legelésző disznók mellett
Tolmács > Rétság, 2009. március 8. (C) Barta Endre
megálltunk minden állomáson, megállóhelyen és volt megállóhelyen
Rétság, 2009. március 8. (C) Barta Endre
akik nem mosolyogják meg a különös hobbit, a vonatok fényképezését
Romhány, 2009. március 8. (C) Barta Endre
A 17 kilométer hosszú szárnyvonalon összesen öt és fél óránk volt. Délután négyre vissza kellett érnünk Diósjenőre, hogy a motorkocsi a menetrend szerinti személyvonattal hazatérhessen Balassagyarmatra. Az öt és fél óra soknak tűnik, mégis kevésnek bizonyult, hiszen egy jól ismert, szebbnél szebb fotóhelyekkel rendelkező vonalon jártunk. És ha ez nem lenne elég, még egy tehervonattal is találkoztunk. A Kisvasutak Baráti Köre megtudta, hogy jövünk, és Kardos Zoli lelkes irányításával megszervezték a fogadtatást. Felsőpetényben van egy agyagbánya, ami régen a romhányi cserépkályhagyárnak is szállította az alapanyagot. A bánya keskeny nyomközű iparvasútja a bánki állomáson egy magasrakodón végződik, ahol most is nagyszerű fotókat sikerült készíteni.
A nagy- és a kisvasúti pálya a rakodó után egymás mellett vezet, a két vonat a fotózás kedvéért a legnagyobb összhangban haladt egymás mellett. A két társaság aztán kezet fogott, mindenki felszállt a saját járművére, és ki erre, ki arra, külön folytattuk utunkat. Előtte azonban még belefért egy kis mulatság... Mit érezhettek a felsőpetényi műút sorompójánál várakozó autósok, amikor észveszejtő kürtszóval a kanyarban feltűnt az egymással versenyző Bz és tehervonat?... Nem tudom, a kocsiban azonban óriási volt a hangulat!
A Kisvasutak Baráti Köre megtudta, hogy jövünk...
Bánk > Romhány, 2009. március 8. (C) Barta Endre
a bánki állomáson egy magasrakodón végződik
Bánk, 2009. március 8. (C) Barta Endre
a kanyarban feltűnt az egymással versenyző Bz és tehervonat
Bánk, 2009. március 8. (C) Barta Endre
aztán kezet fogott, mindenki felszállt a saját járművére, és ki erre, ki arra...
Bánk, 2009. március 8. (C) Barta Endre
Mulatságos történet nélkül sem maradtunk, és az utólag visszanézett felvételek segítségével sikerült rekonstruálni az esetet. Bánkon elszórakoztuk az időt a kisvonattal, szorított a diósjenei indulás, sietni kellett. De közben olyan gyönyörűen kisütött a nap, hogy vétek lett volna kihagyni a kis ékszerdoboz rétsági állomást. Kértünk mindenkit, hogy siessen, de ki lehet az a bőrdzsekis figura, aki nem tudja, honnan készíthető a legszebb felvétel? Mindenki gyorsan végzett Rétságon, visszaszálltunk, indultunk tovább, majd kiabálnak, elhagytunk valakit. Bőrdzsekis útitársunk is végzett, őt másfajta szükség szólította, az állomásról integetett utánunk. A történet persze jól végződött, jó sínbuszhoz méltón visszatolattunk érte...
Rétság, 2009. március 8. (C) Barta Endre
A történet elején az írtuk, hogy a romhányi vicinális története ma lezárult. Igen, "normális", munkába vagy iskolába igyekvő utasok valószínűleg soha többé nem koptatják a kis motorkocsi üléseit, és az itt működő kisebb-nagyobb üzemek sem fognak a nagy fuvarokra vágyó vasúttársaságokkal üzletelni. A környezet viszont gyönyörű, és ki tudja, kinek jut majd egyszer eszébe itt egy múzeumvasutat indítani. Addig is, ne feledjük, merre volt Romhányban a vasútállomás.
Ne feledjük, merre volt...
Romhány, 2009. március 8. (C) Barta Endre
Egy összetartó társaság...
Bánk > Rétság, 2009. március 8. (C) Barta Endre
Érkezés Diósjenőre...
Tolmács > Diósjenő, 2009. március 8. (C) Barta Endre
Sikerült végigolvasni? :) Hogyan tovább?
Címlap > Utazási rovat / Fejlesztés - Forgalom - Gépészet - Nosztalgia - 10. vágány