FEJLESZTÉS FORGALOM GÉPÉSZET UTAZÁS NOSZTALGIA 10.VÁGÁNY
A gőzösök utolsó menedéke
Istvántelek, 2005. március 21.
Egy időgép... Melyikünk ne álmodozott volna arról, hogy újra átélhesse fiatalkorának élményeit? Ki ne vágyna vissza abba a korba, amikor még gondtalanul itta a sarki tejboltban a kakaót, vidáman biciklizett azon az úton, ahol akkor még csak óránként haladt el egy Zaporozsec, vagy amikor a brigádkiránduláson apu egyik pirospozsgás munkatársa a kezébe nyomott egy óriási vattacukrot? De ezek az idők sajnos elmúltak. A sarki tejbolt helyén ma már gyorsbüfé kínálja szabványosított szendvicseit, az egykor csendes utakon egymást érik a teherautók, brigádkirándulás helyett a meghívó csapatépítő tréningre érkezik. A vasút világa is megváltozott... A gőzmozdonyok eltűntek, a fűtőházak környékén mindenbe beleivódott illat is lassan elszállt.
Mozdonyok a régen volt egri fűtőháznál (C) Boros Péter gyűjteménye
(A további képeket Barta Endre 2003-2005 között Istvántelken készítette)
Persze sokan megkönnyebbültek, a dízelmozdonyokba átülő masiniszták dolga jóval egyszerűbb lett, és az ablakban csüngő csemeték sem néztek úgy ki az út végére, mint a megfüstölődött krampuszok. Fiatalságunk éveivel együtt a gőzmozdonyok ideje is szép lassan lejárt. Ez legtöbbünknek talán fel sem tűnt. Ugyanúgy utaztunk tovább a modern vonatokon, motorkocsikon, viszont amint újra megéreztük a gőzmozdony illatát, fiatalságunk emlékei a sarki tejboltról, nagymamánk süteményeiről vagy az első fizetésből vásárolt LGT bakelitről rögtön visszatértek. De jó is lenne megint abban a korban élni…
A Magyar Vasúttörténeti Parkban látni még gőzmozdonyokat, szépen felsorakozva a lebombázott körfűtőház helyén. Körülöttük szépen gondozott gyep, kávéház, macikiállítás, terepasztalok. A mozdonyok nagy része már nem működik, felcicomázva, lezárva és szoborrá merevedve megcsodálható. A működőképesek egy része fel-alá járkál, egy bizonyos összeg befizetése után bárki vezetheti őket. Mindez nagyon érdekes, de ilyen lenne egy régi műhely, egy fűtőház?... Nem, a valóságpótló múzeum segíthet felidézni az emlékeket, de egy időgépet nem helyettesít. Ahhoz különleges helyeket kell keresni, olyanokat, ahol megállt az idő. Vannak még ilyenek, és nem is annyira messze...
A gőzmozdonyok utolsó menedéke, az istvántelki mozdonyszerelde még tartja magát. Ez ma az egyetlen műhely Magyarországon, ahol gőzmozdonyok javítását végzik. A megmaradt, működőképes gőzösöket itt vizsgálják végig, mielőtt hosszabb útra indulnának, ide térnek be, ha javításra van szükségük, és a teljes szét- és összeszerelésükkel járó főjavításukat is itt végzik el. Az öreg vasparipák életben tartásáról különleges tudással bíró szakembergárda gondoskodik, többségük mindig is itt dolgozott, a „Landlerben”. Az üzemrész főleg gőzmozdonyok nagyjavítását végezte, de olyan balesetben súlyosan sérült „Szilik” (V43-as villamos mozdonyok) is gördültek innen ki újra munkára készen, amelyet az Északi Járműjavító már nem vállalt. A mozdonyszerelde létszáma annak idején ritkán csökkent ezer fő alá, ma viszont már csak huszonhatan maradtak. Elfeledett világuk kerítések, vastag falak és teleszkópkapuk mögé bújik, felfedezésére csak szerencsével és rengeteg türelemmel van esély.
Az udvarra lépve legtöbbször csend fogad. Egy kiállított, gyönyörű állapotú 424-es, az udvari vágányokon álló roncsok és a bakdaru alatt álló pakurás tartálykocsik jelzik, hogy nem tévedtünk el. Az idő persze itt sem múlt el nyomtalanul. Az egykor ötezer embert foglalkoztató járműjavító egy része romokban hever, az egykori kocsijavító csarnoka körül is csend honol. A vastag falakat nem könnyen kezdi ki az idő, de a tető felett már elmúltak az évek... Besüt a nap, beesik az eső, a nagyobb szelek pedig időnként elsodornak belőle egy-egy darabot. Félelmetes és lenyűgöző hely, mint egy temető, ahol beszélni is csak suttogva lehet. A romos csarnokban elképesztő dolgok, élet és halál között lebegő vasúti járművek rejtőznek. Az ide állított gőzösök, személy- és teherkocsik felújítására kicsi az esély, de a végső megnyugvást hozó lángvágó is késlekedik. Amíg itt vannak, addig bízhatnak benne, hogy a MÁV Nosztalgia Bizottságának kedvező döntése és a szükséges pénz megszerzése után egyszer mégis rájuk nyitják a hatalmas kapukat, és egy kicsiny dízelmozdony a feltámadás első állomásának tekinthető mozdonyszerelde felé vonszolja őket.
Hiába dolgozik a brigád a hét minden munkanapján, az udvar hetente csak néhány órára elevenedik meg. A nyári nosztalgiavonatok mozdonyait az út előtt átvizsgálják, és néha fel is fűtik. Ehhez először egy kisebb gőzöst gyújtanak be, olyankor a telep felett barnás színű kőszénfüst száll. A nagy, pakurás mozdonyok vizét vele melegítik fel üzemi hőmérsékletre. A hideg gőzösöket olyan kis dízelek mozgatják, amelyek már maguk is a nosztalgia-flotta tagjai. A háromtengelyes A24 004 Salgótarjánból került ide, vele csak a telepen belül tolatnak. Ha a szomszédos Vasúttörténeti Parkból kell valamit áthozni, akkor régebben a kis zöld M31-es jött át, mostanában a Szentesről megvásárolt M32 2055-öt használják. Más mozdonyok egészen különleges alkalmakkor látogatnak ide. A Gárdonyban kiállított utolsó 424-est a gyönyörű, régi színekre átfestett Csörgő (M41 2143) hozta, egy Nohab pedig egyszerre három gőzöst vitt el az Északiba mérlegelni.
A kocsijavító romos csarnoka csak tárolásra szolgál, a mozdonyszerelde külső, nagyobbik része hasonlóképpen, bár itt néhány szép múltú maradvány mellett főleg olyan mozdonyok és kocsik állnak, amelyek javításra vagy alkatrészeik kiszerelésére várnak. Itt szokott még parkolni a telep mindenkori dízel tolatómozdonya (most éppen A24 004), és a gyönyörű áramvonalas 242-es gőzös is. Mintha egy gyerek szórta volna szét a játékait, olyan valószínűtlen rendben, összekavarodva hevernek itt egymás mellett különböző korok emlékei. A szép és megkopott gőzmozdonyok és alkatrészeik, kazánok, lángboltozatok samott-téglái, alkatrészek öntőformái, kőszállító csillék, hivatalosan már nem is létező szellem-dízelmozdonyok, elveszettnek hitt teherkocsik és egy targoncának átépítendő Trabant mellett még egy Bengáli, egy régi szegedi villamos is menedékre talált itt. Az itt lévő kacatok bármelyike az ügyes kezű mesterek munkája által újra nagy értékké válhat.
A gőzmozdonyok javítása a csarnok legbelső szentélyében folyik. Itt akkor is pezseg az élet, ha kint semmi sem moccan, a téli, fagyos idő a teleszkópkapuk mögött kellemesen langyosra vált. A csarnokban tényleg megszűnt az idő múlása, a fél egykor megállt blokkoló óra sem érezte úgy, hogy bármi oka lenne még a működésre. Ugyanazok a mozdonyok érkeznek javításra, mint húsz-harminc éve, a félhomályban ugyanazok az emberek görnyednek a százéves esztergapadok fölé, munkájukat ugyanazok a gépek, szerszámok segítik, és még a falon lévő, meztelen hölgyeket ábrázoló képeket sem cserélték legalább tizenöt éve. Az üzem fénykorában gyakran öt-hat gőzmozdonyt is próbálgattak egyszerre az udvaron, a lecsökkent létszámú brigád ma már évente csak egy-két gőzmozdony főjavítását tudja elvégezni. A hosszú évek munkájában megfáradt gépezeteket teljesen szétszerelik, minden alkatrészt gondosan átvizsgálnak, szükség esetén megjavítják, vagy kicserélik őket. Ilyenkor a mozdony gyakorlatilag megszűnik létezni. A főkeret a műhely egyik végében van felállítva, a kerékpárok a másik csarnokrészben, a kazánt megint máshol hegesztik, a sátor pedig épp ott áll, ahol van egy kis hely. Csodálatos látvány, ahogy az ezernyi kisebb-nagyobb alkatrészből újra egy gőzmozdony kezd kibontakozni, és ünnepnap az, amint újra gőzfelhőt eregetve próbaútjára indul.
A jó öreg gőzösök tehát nem tűntek el teljesen. Különleges napokon újra felfűtik őket, és a gőzsíp hangja messzire jelzi, hogy a mögé akasztott kocsikban vidám kirándulók seregével újra kezdetét veszi a nagy utazás.
Sikerült végigolvasni? :) Hogyan tovább?
Címlap > Nosztalgia rovat / Fejlesztés - Forgalom - Gépészet - Utazás - 10. vágány