CÍMLAP

FEJLESZTÉS - FORGALOM - GÉPÉSZET - UTAZÁS - NOSZTALGIA

Barta Endre

Színes forgatag a mai német vasúton

Steffen Pötzscher és Dirk Einsiedel képeivel

Ha valaki megér egy bizonyos kort, az olyan következményekkel (is) jár, hogy vannak szép emlékei. Így aztán miközben a fiatal generáció tagjainak a „német vasút” fogalom említése kapcsán egy modern, jól működő, bár kissé egyhangú vállalat jut az eszébe, jómagam az egykori keletnémet vasúttársaság tarka, nyüzsgő forgalmú vasútjára gondolok.

Tasnádi Tamás néhány héttel korábban megjelent cikkében egy elveszett korszakra, a régi Német Demokratikus Köztársaság keskeny nyomközű vasútjaira emlékezett. Szándékosan említettem az elveszett korszakot, hiszen az öreg NDK-járók számára (magam is beleértve) leginkább a német szocializmus pozitív vívmányai, az olcsó élelmiszerek, ruhaneműk és az olcsó játékvasutak hiányoznak. És persze volt az egésznek egy izgalmas, nehezen körülírható hangulata, amelyet inkább az eltelt idő szépített meg, ki tudja...

Az egykori Deutsche Reichsbahn legerősebb mozdonyai ma is fontosak

Föhrig, 2009. augusztus 25. (C) Steffen Pötzscher

Előtérben az irányvonatok - a kocsik bár színesek, mindben szén van

Schönberg, 2009. augusztus 24. (C) Steffen Pötzscher

Azóta biztos megszűnt pár vasútvonal, átalakult a forgalom jellege, de ez inkább a világ folyamatos változását jelzi, ezen bánkódni nem szabad. Azt hiszem, az NDK-val együtt inkább az olcsóság és a puritánság tűnt el, de a Tamás által említett tarkaság és nyüzsgés még mindig jelen van. Ez már Tamás cikkének olvasása közben, német barátaink mai korban készült képeinek nézegetése közben is kiderül. A Harz és Rügen továbbra is a gőzösbarátok Mekkája, a Molli-vasútra új gőzmozdonyt gyártottak, a Muskau-i erdei vasút újra jár – a romantikus keskeny nyomközű vasutak a turisták körében népszerűbbek, mint valaha.

Persze megértem Tamást, sejtem, hogy neki mi hiányzik, nekem is ugyanaz. Hiányzik nekünk a kicsi, a lassú, a „béna”, az „ócska”, az egyetlen vasút, ami mindent vitt, és ezért mindenhová eljutott. Az egyébként is kis forgalmú helyeken a vasút szerepét a közút vette át, de közben teljesen átalakult az ipar, és egykor nagy forgalmú helyek is kiürültek. A visszaépítés során egész rendező-pályaudvarok tűntek el nyomtalanul.

A német vasút azonban soha nem volt ilyen tarka, mint mostanság. Német vasút alatt természetesen már nem csak a nyugatnémet Deutsche Bundesbahnen (DB) és a változás után jelképes egy márkáért megvásárolt volt keletnémet Deutsche Reichsbahn (DR) összeolvadásával létrejött Deutsche Bahn (DB) világát kell érteni. A tarkaságról az időközben létrehozott magánvasutak gondoskodnak, amelyek a nagy sebességű személyszállítást kivéve minden fronton a DB versenytársai. A mellékvonalakon korábban is jelen voltak az NE, vagyis a Nicht Bundeseigene, a DB-től független regionális vasutak, akik most egyre nagyobb területen szolgáltatnak. A szabad pályahasználat révén a teherforgalomban pedig igazi, versengő piac jött létre. Az állami vasút hiába igyekezett megsemmisíteni a számára szükségtelen mozdonyokat, Németország keleti felén a Deutsche Reichsbahn több régi mozdonya a magánvasutaknál lelt gazdára, és természetesen új feladatokra. Steffen Pötzscher és Dirk Einsiedel Szászország nyugati részén készített fotói bepillantást engednek a mai keletnémet vasút színes forgatagába.

Az Eivel vasútépítő cég My1151 pályaszámú Nohabja

Schönberg, 2009. augusztus 24. (C) Steffen Pötzscher

 A Pressnitztalbahn 204 013 (ex-DR 202-436) pályaszámú mozdonya

Kornbach, 2009. augusztus 25.  (C) Steffen Pötzscher

A Lipcse melletti Leuna-i székhelyű kőolajfinomító 100 km belső vonalhálózattal rendelkezik, de már nem csak a belső szállításait végzi saját mozdonyaival

Leipzig (Lipcse) Schönefeld, 2009. augusztus 27. (C) Dirk Einsiedel

A Regental Bahnbetriebe GmbH (RBG) szemétszállító vonata

Schkortleben, 2009. augusztus 28. (C) Dirk Einsiedel

A Mitteldeutsche Eisenbahngesellschaft (MEG) 301-es (ex-DR 229 120) mozdonya

Merseburg, 2009. augusztus 21. (C) Dirk Einsiedel

A Muldental Eisenbahngesellschaft (MTEG) matuzsáleme, a 142 001-es 1962-ből

Schkeuditz West, 2009. augusztus 19. (C) Dirk Einsiedel