|
Utolsó frissítés: 2010.
március 21.
A Kaposvár - Siófok vasútvonal Külső-Somogy legszebb táján vezet keresztül,
az utazás közben megismerkedünk a gyönyörű dombok közt eldugott kis
településekkel és azok lakóival. Az útirány korántsem egyenes, a sebesség
korántsem nagy, de aki csak az utazás kedvéért jött, azt ez egyáltalán nem
érdekli. Aki már utazott rajta - főleg aki ősszel - sokáig nem fogja
elfelejteni a Somogymeggyes környéki erdős dombokat vagy a felsőmocsoládi
vízválasztót.

Kaposvár (C) Barta Endre
"Kaposvár, Kaposvár, köszöntjük kedves utasainkat!" Frissen váltott
jegyemmel kilépek a Pfaff Ferenc által tervezett szép állomásépületből a
peronra. Az első négy vágányról indulnak a személyvonatok. Bent áll több is,
a siófoki vonatot az első vágányon találom. Nem túl hosszú, egy Bzmot és egy
pótkocsi megteszi. Indulásig megtelik a vonat, főleg nyugdíjasokkal és -
kora délután lévén - diákokkal. Az első kilométereket a dombóvári vonallal
párhuzamosan tesszük meg, a Kaposszentjakab nevű megállóhely, majd egy
"Kaposvár-elágazás" feliratú őrház után kanyarodunk el tőle. Elhaladunk egy
felüljáró alatt, majd a Villamossági Gyár mellett, melynek iparvágányán szép
fákat, bokrokat láthatunk... Volt idejük kinőni a sínek között... Egy újabb
felüljáró után jobbra-balra kanyargunk a Kaposvári Egyetem mellett.
Megállóhely itt nincs, pedig biztos lenne utasa... Az egyetem után egy új
hídon átmegyünk a kaposvári elkerülő út felett. Talán ez a híd a teljes
vonal legjobb szakasza...
Némi emelkedő után megállunk egy rendezett park szélén. Toponáron vagyunk.
Indulás után nem sokkal balra láthatjuk a régi állomásépületet és a
rakodóvágányt. Innen egyenesen észak felé tartunk. Az aránylag jó minőségű,
betonaljas pályán 60-nal "száguldozunk". Egy fénysorompós útátjáró után
megérkezünk Répáspusztára, melynek már csak a neve emlékeztet régi
szerepére: annak idején tekintélyes mennyiségű cukorrépát szállítottak innen
a kaposvári cukorgyárba. Ma már se répa, se rakodóvágány, csak egy elárvult
állomásnévtábla dacol még az idővel. A következő megálló, Somogyaszaló
tulajdonképpen Antalmajorban van. Itt sem rózsásabb a helyzet: az egykori
háromvágányos, nagy állomás helyén már csak egy esőbeálló van - de az
legalább kulturált.

Mernye > Somodor (C) Garamvölgyi Ádám
Lankás dombok között, egy széles völgyben suhanunk a vonal legújabb
megállója, Somodor felé. Ezt az 1980-as években létesítették. Jól tették,
ugyanis sokan járnak be innen Kaposvárra. 2009-ben új váróhelyiség épült az
önkormányzat támogatásával. Pár kilométer után Mernye háromvágányos
állomására érünk, ahol újabb tömeg hagyja el Piroskánkat. Itt megtalálható
minden, ami egy vasútbarát szemének-szájának ingere: tipikus emeletes
állomásépület, előtte gyönyörű kovácsoltvas oszlopokon álló névtábla, fából
ácsolt áruraktár, karos jelzők, tekerős sorompó. Ha jókor jövünk, pár
teherkocsit is láthatunk, amikbe fát rakodnak. Érdekesség, hogy a vonat
érkezését egy fatönkre felállva lesi a forgalmista, hogy időben leengedhesse
a sorompót. Ezt a kis "oázist" magunk mögött hagyva robogunk az "elővárosi"
vonatok végállomása, Felsőmocsolád felé. Mivel itt szolgálat nincs,
mobiltelefonon kér a vonatszemélyzet engedélyt. Régebben a kalauz ment be a
kitört ablakú forgalmi irodába, és egy tekerős telefonon érte el Mernye
forgalmistáját. Ez az 1894-ben épült vonal vége, valaha fűtőház is volt itt,
ma meg csak romok és pusztulás fogadja az erre járót. Még az állomásnévtábla
is eltűnt.

Mernye (C) Vekker András Ádám

Mernye (C) Garamvölgyi Ádám
Innen kihaladva betonaljas, egyenes pálya kanyargóssá és faaljassá válik. Ez
már az 1906-ban épült vonalrész. Töltésen és bevágásban kapaszkodunk fel a
vonal legmagasabb pontjára, a Kapos és a Koppány vízválasztójára. Ezen a
szakaszon, ha a nyirkos falevelek a pályára esnek ősszel, a kerekek igencsak
kipörögnek rajtuk, és le kell söpörni a pályát, ha tovább akarunk jutni.
Utána "lezúgunk" a völgybe. Balra egy fatelep látható, iparvágányán
egyszerre nyolc teherkocsit lehet megrakni, ezt a lehetőséget igencsak
kihasználják. A pécsi erőműbe viszik innen a fát. Hamarosan Kisbárapátiba
érkezünk, az utasok jó része ezen a kétvágányos megálló-rakodóhelyen fejezi
be útját, általában tíz-tizenkét elszánt utas vonatozik tovább Tab felé. Itt
láthatjuk először azt a kis állomásépületet, mely ezen a vonalon igen
jellemző. Nemrég aszfaltozott, magasított peron épült ide. Épphogy
elindulunk, már meg is állunk: a kalauznak kell letekernie a régi csapórudas
sorompót, mivel szolgálat nincs. A vonatnak persze az átjáró után meg kell
várnia, hogy jegyvizsgáló szabaddá tegye az utat és fölszálljon. EU, 2010...

Kisbárapáti (C) Barta Endre
Pár kilométer múlva egy 180 fokos (!) kanyar után Bonnya egykor
háromvágányos állomása következik. Itt is már csak egy megálló van, az
infrastruktúra kimerül egy betonbunker jellegű esőbeállóban. Hasonló a
helyzet a nagytoldipusztai megállóban, ami az innen jó messze levő Andocs
nevét viseli. Itt az "ojjektumon" kívül áll egy pályaőrház is. Innen jó
sebességgel megyünk Karádig, ahol az emeletes állomásépületben még szolgálat
is van. A háromvágányos megálló-rakodóhelyet elhagyva a dombóvári
pályamesteri szakasz végét és a kanizsai elejét jelző táblákat látunk.
Innentől csak 30-cal mehetünk. Beveszünk egy nagy kanyart, így még sokáig
láthatjuk a sárga karádi állomást. Kezdődik a vonal legszebb szakasza! Pár
perc múlva az eddig párhuzamos dombokat mély bevágásokkal és néhol szédítően
magas töltéseken keresztezzük. A dombok tetején kanyargó utakat szép
vasbeton hidakon vezették át. Itt szinte egy centi egyenes pálya sincs:
gyakorlatilag ellenívek sorozata ez a szakasz.

Somogymeggyes (C) Barta Endre

Kapoly (C) Barta Endre
A töltésekről gyönyörű látvány tárul elénk, balra lábunk alatt hever
Somogymeggyes, a következő falu. Állomása a vonalon a leghangulatosabb. Apró
kis épülete öreg fákkal, virágokkal van körbevéve, a járdákat fehér téglák
szegélyezik. Mintha a múltba érkeztünk volna! Ennek a kétvágányos kis
megálló-rakodóhelynek a neve korábban Kötcse-Csicsalpuszta volt, ezért a
siófokiak gyakran nevezik ezt a vonatot "csicsali expressznek". Az utolsó
tekerős sorompó után gyönyörű erdőben ereszkedünk Kapolypuszta felé, ahol
áthaladunk a "Fradi sorompón" ami nevét az egykori FTC-drukker bakterről
kapta, aki zöld-fehér virágágyást ültetett az őrház elé. Itt mellénk ér a
Kis-Koppány patak, ami útitársunk lesz Ádándig. Kapoly állomásán két
iparvágány is látható, de már egyiket sem használják. A felvételi épület
előtt szép öreg fák állnak. A következő település, Tab az egyetlen város a
vonalon. A siófoki "elővárosi" vonatok a település keleti végén lévő
négyvágányos állomásig közlekednek. Az emeletes felvételi épület előtt
címeres zászlórúd, mellette fából ácsolt áruraktár található. Siófok felé
kihaladva jobbra az egykori motorszín maradványai: a két lapos tetejű épület
és a csonkavágány.

Tab (C) Vekker András

Tab (C) Vekker András
Követező állomásunk Bábonymegyer, kitérővágányán fát rakodtak sokáig. Utána
még sokáig döcögünk a hosszan elnyúló falu mellett. Itt szoktak az
egerészölyvek keringeni a vonat felett régebben. Daránypusztán az egykori
illóolajgyárnak már csak a romjai állnak. A kocka stílusú állomásépület a
vonalon a legrosszabb állapotú: a falak összefirkálva, néhol a fal is
megbontva. Érdekesség, hogy az 1990-es években –szolgálat nem lévén- a
vonatszemélyzet bonyolította le a személyvonatok találkozását. Utána a 65-ös
utat keresztezzük, majd egy domboldalban kanyargunk. Som-Nagyberény régi
épületének vasút felőli oldalát nagyon szétverték, pedig hátul laknak. Nem
kapnának "tiszta udvar-rendes ház" táblát! Pedig hangulatos kis megálló
lehetne. Újabb erdei-mezei csattogás után a Kis-Koppány pataktól egy jórészt
fából készült híd után búcsúzunk el. Hamarosan az utolsó "élő" állomás,
Ádánd következik, gyakran megállítják a vonatot a Kaposvár felőli bejárati
jelzőnél. Itt két vágányt használnak, a harmadik zárva van. A vonalon
egyedülálló kis állomásépülete van. A kisvasút lapos tetejű mozdonyszínét és
a fából készült, ütött-kopott áruraktárt nemrég bontották el. 2005-ben még
az egykori Tsz-rakodó több épülete is megvolt még, mára ezek is eltűntek.
Valaha innen indult ki az Ádánd - Pélpuszta kisvasút, csekély maradványai ma
is láthatók, egy kocsija ma Kemencén van. Jobbra még egy iparvágányt
láthatunk. A siójuti megálló épületében nem lakik senki, pusztulgat, de
azért néha rendbe teszik a környékét. A közelben lévő vonalőrházban azonban
még él egy nyugdíjas vasutas. Szemben borospincék sorakoznak.

Raktár Ádándon (C) Barta Endre
Miután elbúcsúzunk a domboktól, áthaladunk a Sió csatorna acélrácsos hídján:
a második világháború után Budapestről került ide az 1896-ban épült
szerkezet. Innentől sík tájon haladunk Siófokig, a nádasok szélén és a
szántókon gyakran látni fácánokat. Az M7-es autópálya hídja alatt átbújva
jobbra egy nagy rakodóállomást, balra zsidó temetőt látunk, majd megállunk a
csak egy fém esőbeállóval rendelkező Sióvölgye megállóhelyen. A 70-es út
sorompója után rákanyarodunk a 30-as vonalra, és hamarosan beérünk a
teherpályaudvaron át siófoki állomásra, ahol elbúcsúzunk kis vonatunktól. A
Bzmot körbejár, pihen egyet gép és személyzet, majd indulnak vissza, hogy
ezt az izgalmas utat visszafelé is megtegyék…
|












 |