Kaposvár - Siófok (35)
UTAZZUNK!
Vekker András
Utolsó frissítés: 2010. március 21.
A Kaposvár - Siófok vasútvonal Külső-Somogy legszebb táján vezet keresztül, az utazás közben megismerkedünk a gyönyörű dombok közt eldugott kis településekkel és azok lakóival. Az útirány korántsem egyenes, a sebesség korántsem nagy, de aki csak az utazás kedvéért jött, azt ez egyáltalán nem érdekli. Aki már utazott rajta - főleg aki ősszel - sokáig nem fogja elfelejteni a Somogymeggyes környéki erdős dombokat vagy a felsőmocsoládi vízválasztót.
Kaposvár (C) Barta Endre
"Kaposvár, Kaposvár, köszöntjük kedves utasainkat!" Frissen váltott jegyemmel kilépek a Pfaff Ferenc által tervezett szép állomásépületből a peronra. Az első négy vágányról indulnak a személyvonatok. Bent áll több is, a siófoki vonatot az első vágányon találom. Nem túl hosszú, egy Bzmot és egy pótkocsi megteszi. Indulásig megtelik a vonat, főleg nyugdíjasokkal és - kora délután lévén - diákokkal. Az első kilométereket a dombóvári vonallal párhuzamosan tesszük meg, a Kaposszentjakab nevű megállóhely, majd egy "Kaposvár-elágazás" feliratú őrház után kanyarodunk el tőle. Elhaladunk egy felüljáró alatt, majd a Villamossági Gyár mellett, melynek iparvágányán szép fákat, bokrokat láthatunk... Volt idejük kinőni a sínek között... Egy újabb felüljáró után jobbra-balra kanyargunk a Kaposvári Egyetem mellett. Megállóhely itt nincs, pedig biztos lenne utasa... Az egyetem után egy új hídon átmegyünk a kaposvári elkerülő út felett. Talán ez a híd a teljes vonal legjobb szakasza...
Némi emelkedő után megállunk egy rendezett park szélén. Toponáron vagyunk. Indulás után nem sokkal balra láthatjuk a régi állomásépületet és a rakodóvágányt. Innen egyenesen észak felé tartunk. Az aránylag jó minőségű, betonaljas pályán 60-nal "száguldozunk". Egy fénysorompós útátjáró után megérkezünk Répáspusztára, melynek már csak a neve emlékeztet régi szerepére: annak idején tekintélyes mennyiségű cukorrépát szállítottak innen a kaposvári cukorgyárba. Ma már se répa, se rakodóvágány, csak egy elárvult állomásnévtábla dacol még az idővel. A következő megálló, Somogyaszaló tulajdonképpen Antalmajorban van. Itt sem rózsásabb a helyzet: az egykori háromvágányos, nagy állomás helyén már csak egy esőbeálló van - de az legalább kulturált.
Mernye > Somodor (C) Garamvölgyi Ádám
Lankás dombok között, egy széles völgyben suhanunk a vonal legújabb megállója, Somodor felé. Ezt az 1980-as években létesítették. Jól tették, ugyanis sokan járnak be innen Kaposvárra. 2009-ben új váróhelyiség épült az önkormányzat támogatásával. Pár kilométer után Mernye háromvágányos állomására érünk, ahol újabb tömeg hagyja el Piroskánkat. Itt megtalálható minden, ami egy vasútbarát szemének-szájának ingere: tipikus emeletes állomásépület, előtte gyönyörű kovácsoltvas oszlopokon álló névtábla, fából ácsolt áruraktár, karos jelzők, tekerős sorompó. Ha jókor jövünk, pár teherkocsit is láthatunk, amikbe fát rakodnak. Érdekesség, hogy a vonat érkezését egy fatönkre felállva lesi a forgalmista, hogy időben leengedhesse a sorompót. Ezt a kis "oázist" magunk mögött hagyva robogunk az "elővárosi" vonatok végállomása, Felsőmocsolád felé. Mivel itt szolgálat nincs, mobiltelefonon kér a vonatszemélyzet engedélyt. Régebben a kalauz ment be a kitört ablakú forgalmi irodába, és egy tekerős telefonon érte el Mernye forgalmistáját. Ez az 1894-ben épült vonal vége, valaha fűtőház is volt itt, ma meg csak romok és pusztulás fogadja az erre járót. Még az állomásnévtábla is eltűnt.
Mernye (C) Vekker András Ádám
Mernye (C) Garamvölgyi Ádám
Innen kihaladva betonaljas, egyenes pálya kanyargóssá és faaljassá válik. Ez már az 1906-ban épült vonalrész. Töltésen és bevágásban kapaszkodunk fel a vonal legmagasabb pontjára, a Kapos és a Koppány vízválasztójára. Ezen a szakaszon, ha a nyirkos falevelek a pályára esnek ősszel, a kerekek igencsak kipörögnek rajtuk, és le kell söpörni a pályát, ha tovább akarunk jutni. Utána "lezúgunk" a völgybe. Balra egy fatelep látható, iparvágányán egyszerre nyolc teherkocsit lehet megrakni, ezt a lehetőséget igencsak kihasználják. A pécsi erőműbe viszik innen a fát. Hamarosan Kisbárapátiba érkezünk, az utasok jó része ezen a kétvágányos megálló-rakodóhelyen fejezi be útját, általában tíz-tizenkét elszánt utas vonatozik tovább Tab felé. Itt láthatjuk először azt a kis állomásépületet, mely ezen a vonalon igen jellemző. Nemrég aszfaltozott, magasított peron épült ide. Épphogy elindulunk, már meg is állunk: a kalauznak kell letekernie a régi csapórudas sorompót, mivel szolgálat nincs. A vonatnak persze az átjáró után meg kell várnia, hogy jegyvizsgáló szabaddá tegye az utat és fölszálljon. EU, 2010...
Kisbárapáti (C) Barta Endre
Pár kilométer múlva egy 180 fokos (!) kanyar után Bonnya egykor háromvágányos állomása következik. Itt is már csak egy megálló van, az infrastruktúra kimerül egy betonbunker jellegű esőbeállóban. Hasonló a helyzet a nagytoldipusztai megállóban, ami az innen jó messze levő Andocs nevét viseli. Itt az "ojjektumon" kívül áll egy pályaőrház is. Innen jó sebességgel megyünk Karádig, ahol az emeletes állomásépületben még szolgálat is van. A háromvágányos megálló-rakodóhelyet elhagyva a dombóvári pályamesteri szakasz végét és a kanizsai elejét jelző táblákat látunk. Innentől csak 30-cal mehetünk. Beveszünk egy nagy kanyart, így még sokáig láthatjuk a sárga karádi állomást. Kezdődik a vonal legszebb szakasza! Pár perc múlva az eddig párhuzamos dombokat mély bevágásokkal és néhol szédítően magas töltéseken keresztezzük. A dombok tetején kanyargó utakat szép vasbeton hidakon vezették át. Itt szinte egy centi egyenes pálya sincs: gyakorlatilag ellenívek sorozata ez a szakasz.
Somogymeggyes (C) Barta Endre
Kapoly (C) Barta Endre
A töltésekről gyönyörű látvány tárul elénk, balra lábunk alatt hever Somogymeggyes, a következő falu. Állomása a vonalon a leghangulatosabb. Apró kis épülete öreg fákkal, virágokkal van körbevéve, a járdákat fehér téglák szegélyezik. Mintha a múltba érkeztünk volna! Ennek a kétvágányos kis megálló-rakodóhelynek a neve korábban Kötcse-Csicsalpuszta volt, ezért a siófokiak gyakran nevezik ezt a vonatot "csicsali expressznek". Az utolsó tekerős sorompó után gyönyörű erdőben ereszkedünk Kapolypuszta felé, ahol áthaladunk a "Fradi sorompón" ami nevét az egykori FTC-drukker bakterről kapta, aki zöld-fehér virágágyást ültetett az őrház elé. Itt mellénk ér a Kis-Koppány patak, ami útitársunk lesz Ádándig. Kapoly állomásán két iparvágány is látható, de már egyiket sem használják. A felvételi épület előtt szép öreg fák állnak. A következő település, Tab az egyetlen város a vonalon. A siófoki "elővárosi" vonatok a település keleti végén lévő négyvágányos állomásig közlekednek. Az emeletes felvételi épület előtt címeres zászlórúd, mellette fából ácsolt áruraktár található. Siófok felé kihaladva jobbra az egykori motorszín maradványai: a két lapos tetejű épület és a csonkavágány.
Tab (C) Vekker András
Tab (C) Vekker András
Követező állomásunk Bábonymegyer, kitérővágányán fát rakodtak sokáig. Utána még sokáig döcögünk a hosszan elnyúló falu mellett. Itt szoktak az egerészölyvek keringeni a vonat felett régebben. Daránypusztán az egykori illóolajgyárnak már csak a romjai állnak. A kocka stílusú állomásépület a vonalon a legrosszabb állapotú: a falak összefirkálva, néhol a fal is megbontva. Érdekesség, hogy az 1990-es években –szolgálat nem lévén- a vonatszemélyzet bonyolította le a személyvonatok találkozását. Utána a 65-ös utat keresztezzük, majd egy domboldalban kanyargunk. Som-Nagyberény régi épületének vasút felőli oldalát nagyon szétverték, pedig hátul laknak. Nem kapnának "tiszta udvar-rendes ház" táblát! Pedig hangulatos kis megálló lehetne. Újabb erdei-mezei csattogás után a Kis-Koppány pataktól egy jórészt fából készült híd után búcsúzunk el. Hamarosan az utolsó "élő" állomás, Ádánd következik, gyakran megállítják a vonatot a Kaposvár felőli bejárati jelzőnél. Itt két vágányt használnak, a harmadik zárva van. A vonalon egyedülálló kis állomásépülete van. A kisvasút lapos tetejű mozdonyszínét és a fából készült, ütött-kopott áruraktárt nemrég bontották el. 2005-ben még az egykori Tsz-rakodó több épülete is megvolt még, mára ezek is eltűntek. Valaha innen indult ki az Ádánd - Pélpuszta kisvasút, csekély maradványai ma is láthatók, egy kocsija ma Kemencén van. Jobbra még egy iparvágányt láthatunk. A siójuti megálló épületében nem lakik senki, pusztulgat, de azért néha rendbe teszik a környékét. A közelben lévő vonalőrházban azonban még él egy nyugdíjas vasutas. Szemben borospincék sorakoznak.
Raktár Ádándon (C) Barta Endre
Miután elbúcsúzunk a domboktól, áthaladunk a Sió csatorna acélrácsos hídján: a második világháború után Budapestről került ide az 1896-ban épült szerkezet. Innentől sík tájon haladunk Siófokig, a nádasok szélén és a szántókon gyakran látni fácánokat. Az M7-es autópálya hídja alatt átbújva jobbra egy nagy rakodóállomást, balra zsidó temetőt látunk, majd megállunk a csak egy fém esőbeállóval rendelkező Sióvölgye megállóhelyen. A 70-es út sorompója után rákanyarodunk a 30-as vonalra, és hamarosan beérünk a teherpályaudvaron át siófoki állomásra, ahol elbúcsúzunk kis vonatunktól. A Bzmot körbejár, pihen egyet gép és személyzet, majd indulnak vissza, hogy ezt az izgalmas utat visszafelé is megtegyék…
